Megváltozik a Windows hírhedt kék halál képernyője

Az eddigieknél közérthetőbben mutatja majd a Windows, hogy mi a gond. Ez viszont veszélyeket is rejt magában.

A Microsoft a Windows 3.1-be építette be legelőször a kék halál képernyőt. Bár az elmúlt 24 évben jó néhány operációs rendszert készítettek, a kék halál kisebb módosításokkal. De ugyanaz maradt: némi szöveges tájékoztatás arról, hogy mi lehet a probléma és mi okozhatja azt. A nyáron érkező nagy Windows-frissítés egy praktikus, de veszélyforrást is jelentő újítást hoz.

A Register beszámolója szerint a kék halál képernyőn egy szomorú szmájli. Valamint némi szöveges információ kíséretében egy linkként szolgáló QR-kód jelenik majd meg. Utóbbi célja, hogy egyszerűbb és átláthatóbb legyen a képernyő, így a kék halálra vonatkozó legfontosabb információkat nem ott, hanem a Microsoft egyik weboldalán tüntetik fel – azon, ahová a QR-kód is vezet. A telefonnal beolvasva erre az oldalra jutunk majd, ahol leírják a kék halált előidéző leggyakoribb problémákat, a jövőben pedig valószínűleg hasznos tippeket is kaphatnak majd a felhasználók.

© Register

A Register szerint azonban az újításnak van egy hátulütője is, méghozzá a malware-ek. Nem lenne meglepő, ha hamarosan olyan vírusok jelennének meg, amik vagy ténylegesen összeomlasztják a rendszert, vagy akár csak az összeomlást szimulálva ál-kékhalál képernyőt dobnának be a felhasználónak, amin egy olyan QR-kód szerepel, ami egy vírussal megfertőzött oldalra vezet. Ettől fogva a hackereknek már nem lesz nehéz dolguk, hogy újabb kártékony programokat telepítsenek a felhasználó okostelefonjára.

Az viszont biztos, hogy az új kékképernyő sokkal informatívabb lesz, mint a Windows 10 eddigi legidétlenebb hibaüzenete.