Windows 10-et használ? Ne ijedjen meg, az ön gépéről is eltűnhet pár gigabájt

Windows 10

Annak érdekében, hogy a Windows 10 jövőbeni frissítései gond nélkül települjenek a számítógépekre, foglalóként mindenkitől „elvesz” egy kevés tárhelyet a Microsoft. Azt mondják, jó okkal teszik.

 

Minden Windows-használó kerülhetett már olyan helyzetbe, amikor a winchesterén, SSD meghajtóján elfogyott a tárhely. Így a szükségtelen adatok törlésével tudta csak telepíteni a frissítőfájlokat. Előbbi persze azért sem jó, mert így a gép stabilitását veszélyeztetik. A Windowsnak mindig szüksége van „extra levegőre”, hogy a programok rendesen működjenek.

A Microsoftnál is érzik ezt, ezért a következő rendszerfrissítésbe egy érdekes funkciót építenek, amely alapból lecsippent majd egy keveset az SSD vagy a merevlemez kapacitásából. Összesen 7 gigabájtról van szó, amely az érkező frissítések és rendszerfolyamatok átmeneti fájljainak tárolására megy majd el.

A vállalat szakértői szerint az új megoldás nem csak javít a Windows 10 teljesítményén. Másfajta segítséget is ad a felhasználóknak: így biztosan nem fordul elő, hogy egy nagyobb update előtt takarítani kell a HDD-n.

Az átmeneti tárolónak is nevezett tárhelyre kerülnek még a különböző programok által termelt, ideiglenes fájlok is, de a Microsoft szerint ezek idővel ugyancsak törlődnek majd a számítógépekről. A 7 gigabájt egyébként nem kőbe vésett szabály, a cég álláspontja szerint ez később akár változhat.

Az új funkcióhoz csakis tiszta telepítés útján lehet majd hozzájutni, illetve azokon a számítógépeken lesz megtalálható, amelyek eleve az 1903-as Windows 10-el érkeznek. Az új funkciót a Windows Insider program tagjai már tesztelhetik.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20190114_windows_10_frissites_update_tarhely_ssd_hdd