Windows 10: kiadták a nagy frissítőcsomag első előzetesét

windows 10

Windows 10: kiadták a nagy frissítőcsomag első előzetesét:

Márciusban újabb nagy frissítőcsomagot ad ki a Windows 10-hez a Microsoft, amibe jó néhány új funkciót is belepakol majd. Ezek közül néztük meg az érdekesebbeket.

Hogy mennyire nem sikerült jól a Microsoft legutóbbi nagy Windows-frissítése, azt jól mutatja, hogy gyakorlatilag kétszer is le kellett állítani azt. Egyrészt azért, mert a frissítés rengeteg felhasználó fájljait törölte le a géprőlaz újabb kiadás pedig kék halált okozott. Mindezt annak ellenére, hogy a cégnek a Windows Insider programon keresztül mintegy 15 millió tesztelője van, akik jelezték is a hibát a fejlesztőknek, mégsem történt semmi.

Hogy a tavaszi nagy frissítőcsomag (amit egyelőre csak 19H1 kódnéven emlegetnek) is hasonló bonyodalmakkal jár-e, azt persze most még nem tudni, ám ezúttal remélhetőleg jobban odafigyel majd a tesztelők véleményére a Microsoft. A redmondi cég mindenesetre elérhetővé tette a 19H1 első előnézetét az Insider program résztvevőinek. Ezzel együtt pedig az is kiderült, milyen változásokat várhatunk az új Windows-verziótól. Mutatjuk a legfontosabbakat.

A jelek szerint tavasztól egy új kapcsolót is találhatunk majd a Windowsban, amivel beállíthatjuk, hogy teljes képernyős módban senki se tudjon bennünket megzavarni. Mindez azt jelenti, hogy a rendszer egyetlen értesítést sem küld nekünk, amíg teljes képernyős módban használjuk a gépet – például filmet nézünk. A teljes képernyős módból való kilépés után viszont megkapjuk azokat.

© Microsoft

A műveletközpontban már kézzel is beállíthatjuk majd a kijelző fényerejét, ehhez egy csúszkát helyeztek el a műveletközpont sávjának alján. Emellett az ott található gyorsmenüt is testre tudjuk szabni közvetlenül a műveletközpontból, ehhez nem kell bemászni a beállításokba.

© Microsoft

Az alkalmazásoknál eddig gyakran előfordult, hogy a kijelző miatt esetleg elmosódott vagy homályos volt a program. A Windows új frissítőcsomagja kap egy olyan funkciót, amely ezt automatikusan kijavítja.

© Microsoft

Frissül a Snip & Sketch nevű alkalmazás is, ami a képernyőképek rögzítéséhez és címkézéséhez használható. Ha a képernyőkép azonos színű, mint a háttér, a program automatikusan egy keretet ad a képernyőképnek, hogy elválassza azt a háttértől. Ami viszont még ennél is hatékonyabb megoldás: a képernyőképet azonnal ki is nyomtathatjuk.

© Microsoft

A Sticky Notes megkapja a maga sötét módját, a gépen való keresést pedig feltuningolták, így hatékonyabban találhatja meg a rendszer a számítógép bármely részébe elhelyezett fájlokat.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20181109_windows_10_19h1_frissites_windows_insider_program